Társkereső közösségi oldal
Teltlanyok.Hu Blogger
A blog jelenleg fejlesztés alatt áll,ezért nem érhetö el az összes opció.
A fejlesztéssel sietünk ahogy tudunk,addig kitartás:)
[Legújabb Blogok] [Véletlenszerü] [Összes Blog]
Boncasztalon Zöld Lámpás - Agos Bejegyzése
Boncasztalon Zöld Lámpás
2011-08-13 00:43:59
Yoda mester bizony foroghat a sírjában! Oly hosszú idõn keresztül oktatta tanítványait az Erõ használatára, mindhiába. Tanítása egycsapásra idejét múltnak látszik. Változott a világ, súlyosabb szavakkal kell barátkoznunk. A smaragdzöld akarat és sárga félelem a legújabb sláger neve. A Zöld Lámpások pedig az Univerzum védõangyalai. Amolyan galaktikus békefenntartók. Erejük akaratukon, gyûrûjükben és a tartozékként kapott lámpa nevezetû energiaforráson múlik. Gondolhatjuk, mázsás teher nyomja bögyüket, errõl Frodó, a rutinos gyûrûhordozó tudna bõvebben elmélkedni. Ki nem találnánk, de galaktikus veszély is fenyeget, mégis, ahogy lenni szokott, a fontos dolgok Amerikában dõlnek el…
Úgy néz ki, Martin Campbell (A sötétség határán, Casino Royale) filmjének nagyobb füstje lett a lángjánál. Amikor annak idején a Zöld Lámpás tervérõl olvastam, úgy véltem, hogy ebbõl még akár jó is kisülhet. Azt feltételeztem, a hollywoodi álomgyár egykaptafára gyártott szuperhõsei közé mintegy vérfrissítésként érkezõ arc más dimenziót képvisel, több lehet kollégáinál. Nem így történt, helyette egy szerencsétlen álarcossal gyarapodtunk. Mint film sem forgatta ki sarkából a világot. Önmagát keresõ, gyengécske akció-fantasy. Van egy sanda gyanúm, nem csak az én gyomromat feküdte meg. A filmrõl már az ötödik percében kivilágít amerikai mivoltának összes rákfenéje. Elveti a sulykot, felszínes és bugyuta. Próbál könnyed lenni, gyakran arányt téveszt. Röviden: eléggé elbaltázott. Persze, mondhatjuk úgy is, egyáltalán nem rossz unalomûzõ, csupán hazai bemutatóját kellett volna körültekintõbben megválasztani. Amerika Kapitány után az egész sebbel-lobbal összedobott fércnek tûnik, pedig a gondosan epillált mellkasú hústorony sem túlzott eredetiségével verte szét az eget. A hõsképzés természetesen pöccentésre mûködik. Se perc alatt lesz a szabályokra tojó repülõpilótából bolygónk megmentõje. Zöld csóvát húzva repül a végtelen ûrben. Szuperhõsökön edzõdött lelkemet mégsem hozza lázba. Hisz könnyen kiismerhetõ sztorival, ezerszer látott sablonokkal operál. Sajnos, belesimul Hollywood aktuális irányzatába. Remake, sokadik folytatás, illetve az örök gyöngyszem: képregény feldolgozások.
A fenti kép a társaság ballagási tablója. Szépek az egyenruciban, ugye? Pedig a gyökerek egészen 1940-ig nyúlnak vissza. Ekkor pattant ki az isteni szikra Bill Finger író és Martin Nodell rajzoló minden bizonnyal pihent agyából. Történeteiken generációk nõttek fel, nyújtott kikapcsolódást kicsiknek és nagyoknak, s lett a Zöld Lámpásból a DC univerzum egyik legismertebb alakja. Picit helyesbítek, Amerikában lenni nagy felhajtás, öreg kontinensünkön talán kevésbé esnek hanyatt. Na mindegy, amit az iskola budijában két slukk között elolvasnak, már jó alapot teremthet egy film készítéséhez, gondolhatták a Warner Bros. fejesei. Komoly összeget, mintegy 200 millió dollárt pumpáltak a projektbe. Ehhez dobtak még vagy 100 millát a marketing költségek, bátor fickók, tizenkilencre lapot kértek. Az eredmény már ismeretes: mérsékelt siker, infarktustól elzöldült producerek és a filmet darabjaira szaggató firkászok.
Ami még nem lenne baj, mindannyian tudjuk, a kritikus az az állatfajta, akinek attól lesz boldog napja, ha elronthatja mások szórakozását. A nagyobb gond ott kezdõdik, amikor a készítõk – szintén követve a trendeket – beleszerettek saját szépségükbe. A látvány verjen le mindent elvét követve, bevetették a nehéztüzérséget, csak éppen bakot lõttek. Nyilván botorság hasonlítgatni, de képi világát tekintve simán lealázzák az elmúlt hetek szuperprodukció. Néha túlzásba is vitték a gyönyört, aminek következtében erõsen érzékelhetõ a „mesterségesség”, a mûviség. A harsány zöld is idõvel megfekszi az ember gyomrát, amit tetéz a sok rizsa. Mert információból nincs hiány, zsibbasztás történik itten, szektorokba zápul az ember agya.
A mondanivaló tehát egészen gigantikusan galaktikus, mint ahogy a gonosz is. Kapunk egy vicsori fogazatú, irtó rusnya szörnyet, földi segéderõként meg egy metamorfózisában diadalittas torzpofát. A jófiú oldalán a hegyes fülû – olyan érzésem volt, mintha Robin Hood paródiából lépett volna elõ –, egy Troll, meg a két lábon mászkáló rettenet, valami hal. Mindehhez a már jól megszokott szerelmi szál csapódik, harmatos humor és anime filmekre emlékeztetõ kivitelezés, a végeredmény emiatt igencsak kétes. De hát milyen is lehetne, ha forgatókönyvet akár egy számítógép is írhatta volna, annyira megszokott. Az alkotók védelmére legyen mondva, ismét úgy megy a pusztítás, óvatos durvulással, hogy még a pelenkások is befogadják. Az egyik gyenge pont tehát itt van, kinek is szóljon a film? Olyan ínyencségek, mint a jellemábrázolás, netán virtuóz alakítások a luxus kategóriáját képezik. Karakterfejlõdés? A gonosz gonoszabbá válik, a jó meg jobbá.
A színészi teljesítményekrõl szintén nem sok jót mondhatok, még az egyébként tehetséges Peter Sarsgaard is meglehetõsen átlagosat produkál. Ryan Reynolds majmolja a Top Gun vagány szépfiút, majd jelmezre pattan, és afféle Superman utánzatként hozza a világmegmentõ hõst. Blake Lively dögös macska, de a színészettel hadilábon áll. Mark Strong a kõkemény vezér, komolykodik rendesen. Tim Robbins pályafutásának mélypontján, tõle ilyen gyatra elõadást még nem is láttam. Mint akinek fogalma sincs mibe csöppent. Forgatás után lehetett pár keresetlen szava ügynökéhez. A szerepek egyébként senkinek nem jelenthettek komoly kihívást, s amikor a párbeszédekben már három bõvített mondat is bravúrnak számít – elképzelhetjük, mennyi szürkeállomány pusztult el a lázas szövegtanulásban. Ráadásul, mindvégig megvolt az érzésem, hogy a zöldséges komolytalanság mögött véreset izzadtak a készítõi. A görcsösség pedig soha nem vezet jóra, leginkább ettõl ijed meg az ember.
Zöld Lámpás értékelés: Rendesen lehúzóra sikeredett beszámolóm nem a fikázás jegyében íródott. Ennyit ér, ez van. Viszont ne feledjük, a Zöld Lámpásnak ott a helye a közönségfilmek népes táborában. Nyári blockbusternek készült, annak pedig nem kis nehézséggel, de megfelel. Egy bizonyos: nem szánt túl mélyen, dühítõen gyerekes, viszont tûrhetõen látványos. Lehetne lendületesebb, picit realisztikusabb és a humort is nagyobb kanállal adagolhatnák, és még sorolhatnám a hiánylistát. Azonban egy nézést megérdemel.
6/10
2011-08-13 00:43:59
Yoda mester bizony foroghat a sírjában! Oly hosszú idõn keresztül oktatta tanítványait az Erõ használatára, mindhiába. Tanítása egycsapásra idejét múltnak látszik. Változott a világ, súlyosabb szavakkal kell barátkoznunk. A smaragdzöld akarat és sárga félelem a legújabb sláger neve. A Zöld Lámpások pedig az Univerzum védõangyalai. Amolyan galaktikus békefenntartók. Erejük akaratukon, gyûrûjükben és a tartozékként kapott lámpa nevezetû energiaforráson múlik. Gondolhatjuk, mázsás teher nyomja bögyüket, errõl Frodó, a rutinos gyûrûhordozó tudna bõvebben elmélkedni. Ki nem találnánk, de galaktikus veszély is fenyeget, mégis, ahogy lenni szokott, a fontos dolgok Amerikában dõlnek el…
Úgy néz ki, Martin Campbell (A sötétség határán, Casino Royale) filmjének nagyobb füstje lett a lángjánál. Amikor annak idején a Zöld Lámpás tervérõl olvastam, úgy véltem, hogy ebbõl még akár jó is kisülhet. Azt feltételeztem, a hollywoodi álomgyár egykaptafára gyártott szuperhõsei közé mintegy vérfrissítésként érkezõ arc más dimenziót képvisel, több lehet kollégáinál. Nem így történt, helyette egy szerencsétlen álarcossal gyarapodtunk. Mint film sem forgatta ki sarkából a világot. Önmagát keresõ, gyengécske akció-fantasy. Van egy sanda gyanúm, nem csak az én gyomromat feküdte meg. A filmrõl már az ötödik percében kivilágít amerikai mivoltának összes rákfenéje. Elveti a sulykot, felszínes és bugyuta. Próbál könnyed lenni, gyakran arányt téveszt. Röviden: eléggé elbaltázott. Persze, mondhatjuk úgy is, egyáltalán nem rossz unalomûzõ, csupán hazai bemutatóját kellett volna körültekintõbben megválasztani. Amerika Kapitány után az egész sebbel-lobbal összedobott fércnek tûnik, pedig a gondosan epillált mellkasú hústorony sem túlzott eredetiségével verte szét az eget. A hõsképzés természetesen pöccentésre mûködik. Se perc alatt lesz a szabályokra tojó repülõpilótából bolygónk megmentõje. Zöld csóvát húzva repül a végtelen ûrben. Szuperhõsökön edzõdött lelkemet mégsem hozza lázba. Hisz könnyen kiismerhetõ sztorival, ezerszer látott sablonokkal operál. Sajnos, belesimul Hollywood aktuális irányzatába. Remake, sokadik folytatás, illetve az örök gyöngyszem: képregény feldolgozások.
A fenti kép a társaság ballagási tablója. Szépek az egyenruciban, ugye? Pedig a gyökerek egészen 1940-ig nyúlnak vissza. Ekkor pattant ki az isteni szikra Bill Finger író és Martin Nodell rajzoló minden bizonnyal pihent agyából. Történeteiken generációk nõttek fel, nyújtott kikapcsolódást kicsiknek és nagyoknak, s lett a Zöld Lámpásból a DC univerzum egyik legismertebb alakja. Picit helyesbítek, Amerikában lenni nagy felhajtás, öreg kontinensünkön talán kevésbé esnek hanyatt. Na mindegy, amit az iskola budijában két slukk között elolvasnak, már jó alapot teremthet egy film készítéséhez, gondolhatták a Warner Bros. fejesei. Komoly összeget, mintegy 200 millió dollárt pumpáltak a projektbe. Ehhez dobtak még vagy 100 millát a marketing költségek, bátor fickók, tizenkilencre lapot kértek. Az eredmény már ismeretes: mérsékelt siker, infarktustól elzöldült producerek és a filmet darabjaira szaggató firkászok.
Ami még nem lenne baj, mindannyian tudjuk, a kritikus az az állatfajta, akinek attól lesz boldog napja, ha elronthatja mások szórakozását. A nagyobb gond ott kezdõdik, amikor a készítõk – szintén követve a trendeket – beleszerettek saját szépségükbe. A látvány verjen le mindent elvét követve, bevetették a nehéztüzérséget, csak éppen bakot lõttek. Nyilván botorság hasonlítgatni, de képi világát tekintve simán lealázzák az elmúlt hetek szuperprodukció. Néha túlzásba is vitték a gyönyört, aminek következtében erõsen érzékelhetõ a „mesterségesség”, a mûviség. A harsány zöld is idõvel megfekszi az ember gyomrát, amit tetéz a sok rizsa. Mert információból nincs hiány, zsibbasztás történik itten, szektorokba zápul az ember agya.
A mondanivaló tehát egészen gigantikusan galaktikus, mint ahogy a gonosz is. Kapunk egy vicsori fogazatú, irtó rusnya szörnyet, földi segéderõként meg egy metamorfózisában diadalittas torzpofát. A jófiú oldalán a hegyes fülû – olyan érzésem volt, mintha Robin Hood paródiából lépett volna elõ –, egy Troll, meg a két lábon mászkáló rettenet, valami hal. Mindehhez a már jól megszokott szerelmi szál csapódik, harmatos humor és anime filmekre emlékeztetõ kivitelezés, a végeredmény emiatt igencsak kétes. De hát milyen is lehetne, ha forgatókönyvet akár egy számítógép is írhatta volna, annyira megszokott. Az alkotók védelmére legyen mondva, ismét úgy megy a pusztítás, óvatos durvulással, hogy még a pelenkások is befogadják. Az egyik gyenge pont tehát itt van, kinek is szóljon a film? Olyan ínyencségek, mint a jellemábrázolás, netán virtuóz alakítások a luxus kategóriáját képezik. Karakterfejlõdés? A gonosz gonoszabbá válik, a jó meg jobbá.
A színészi teljesítményekrõl szintén nem sok jót mondhatok, még az egyébként tehetséges Peter Sarsgaard is meglehetõsen átlagosat produkál. Ryan Reynolds majmolja a Top Gun vagány szépfiút, majd jelmezre pattan, és afféle Superman utánzatként hozza a világmegmentõ hõst. Blake Lively dögös macska, de a színészettel hadilábon áll. Mark Strong a kõkemény vezér, komolykodik rendesen. Tim Robbins pályafutásának mélypontján, tõle ilyen gyatra elõadást még nem is láttam. Mint akinek fogalma sincs mibe csöppent. Forgatás után lehetett pár keresetlen szava ügynökéhez. A szerepek egyébként senkinek nem jelenthettek komoly kihívást, s amikor a párbeszédekben már három bõvített mondat is bravúrnak számít – elképzelhetjük, mennyi szürkeállomány pusztult el a lázas szövegtanulásban. Ráadásul, mindvégig megvolt az érzésem, hogy a zöldséges komolytalanság mögött véreset izzadtak a készítõi. A görcsösség pedig soha nem vezet jóra, leginkább ettõl ijed meg az ember.
Zöld Lámpás értékelés: Rendesen lehúzóra sikeredett beszámolóm nem a fikázás jegyében íródott. Ennyit ér, ez van. Viszont ne feledjük, a Zöld Lámpásnak ott a helye a közönségfilmek népes táborában. Nyári blockbusternek készült, annak pedig nem kis nehézséggel, de megfelel. Egy bizonyos: nem szánt túl mélyen, dühítõen gyerekes, viszont tûrhetõen látványos. Lehetne lendületesebb, picit realisztikusabb és a humort is nagyobb kanállal adagolhatnák, és még sorolhatnám a hiánylistát. Azonban egy nézést megérdemel.
6/10
Menü:
Szépségverseny
A legjobb csaj / legjob pasitegnapi nyertesei
Evahoney(1) 
EsA(0) A szépségverseny nyertesei:
Atszirk
Nicky- Vdm
