Teltlanyok.Hu Blogger

 

A blog jelenleg fejlesztés alatt áll,ezért nem érhetö el az összes opció.
A fejlesztéssel sietünk ahogy tudunk,addig kitartás:)

Menü:
[Legújabb Blogok]  [Véletlenszerü]  [Összes Blog]

Kapcsolatfüggés - lia84 Bejegyzése

 

Kapcsolatfüggés
2014-04-30 09:46:13
Sziasztok!
Ezúttal igazából csak szeretnék véleményt kérni.

Egy másik oldalról megtalált egy fiatal srác. Nem annyira a korával van bajom, mint azzal, ahogy és amiért felkeresett.

Szóval a történet.
Felvette velem a kapcsolatot és elég szimpatikusnak tűnt, leszámítva, hogy az adatlapja alapján kapcsolatban volt. Ezt szóvá tettem.
A következő levelében magyarázatot is adott rá, miszerint valóban kapcsolatban van, de ő nem megcsalni akarja a párját, hanem újat találni és azután szakítani.

Ez milyen már? Szarul érzem magam, de azért maradok, mert még mindig jobb, mint egyedül?

Mondjuk becsülöm benne, hogy őszinte. Válaszoltam neki, mondván, h teljesen más elképzeléseink vannak a boldog létről, és persze nagyon fiatal hozzám.

Nem adta föl. Őszintén, tényleg megnyerő a stílusa. Elmondta, hogy mennyire örül, hogy normális válaszokat kap, a fotóm is milyen remek, meg érzi, hogy bennem egy igazi szerető társra találna,...

Tudjátok, a tipikus "be akarok mászni az ágyadba" dumák...

Viszont azt nem tudja rólam az ifjú lovag, h én nem vagyok átlagos, és nyilván a korából adódóan, azt hiszi, h erre a dumára mindenki ugrik. Mindegy. Leírtam, hogy azért nem minden úgy van, ahogy ő hiszi, és vannak emberek, akiknek nem életük, hogy kapcsolatban éljenek, pláne nem úgy ha nem is jó.

De hogy ő ezt nem érti, mert ha az embernek nincs kapcsolata, akkor semmit sem ér az élete. És bármilyen lehet az a kapcsolat, akkor is van ki mellett felébredni reggelente.

Itt belecsaptam a lecsóba: De legalább a szex jó?

Á! Sosem volt!

Én ezt nem értem. Csak azért van együtt valakivel, mert hajlandó volt vele összebútorozni. Az elejétől csak minimális vonzalom van és semmi más. És még a szex sem jó... Nekem ez science fiction. Nem létezik olyan, h ha minden rossz, akkor mégis jó. Ekkora mazochizmus nem létezik. Vagy mégis?

Tehát a kérdésem: Ti tudnátok együtt élni olyannal, akit nem is kedveltek, a szex is tré, csak azért, hogy legyen valakitek?


Kommentek:

 

A bloghoz 5 komment érkezett.

lia84

 

2014-05-16 10:26:29
V43-1001! Köszönöm az értékelhető kommenteket, te legalább megértetted, hogy miről is próbálok írni. Azt viszont sajnálom, hogy te is megtapasztaltad a dolgok rosszabbik oldalát. Néha olyan érzésem, hogy bennem van a hiba, amiért őszinte, egyenes, egyszerű ember vagyok. Neked meg a továbbiakban, sokkal nagyobb sikereket!

lia84

 

2014-04-30 13:19:39
Bocs, de privátban is kapom a leveleket! Nem nagyon találkoztam még ilyenekkel. (pontosabban eggyel, de az a skála megfélemlítéses részén van, az más téma) Hallottam róla, de egyszerűen nem tudom átérezni, értékelni, vagy egyáltalán a világ természetes rendjébe elhelyezni. Mi hajtja az ilyen embereket? Miért jó valakinek, hogy elviselik a rosszat? Persze, nem vagyunk egyformák, de az emberi ösztön is olyan, h mindig a jobbra, többre törekedjünk.

magical76

 

2014-04-30 13:03:20
Okok! (.) Értettem én elsőre is...csak fura, hogy nem hallottál még ilyenről! Vannak ilyen emberek! Elég sokan! Nem tudom, mire jó a meleg f...ban lenni nyakig, de rengeteg ilyen ember van!

lia84

 

2014-04-30 12:49:02
Oké, akkor elölről! Nem a srácot kel kielemezni, az megy egyedül is. A kapcsolatfüggés a téma!!! Valóban léteznek olyan emberek, akik nem képesek egyedül létezni? És minek kell mindenáron egy kapcsolatban élni?

magical76

 

2014-04-30 11:31:21
Válaszom röviden: Hazudiiiiik!(.) Ilyen nincs! Lyukra játszik, mint az összes többi hozzá hasonló fiatal, vagy kevésbé fiatal!(.) A szép, de hazug szavak mögé kell látni és eldönteni, hogy belemész-e a játékba, neked belefér-e egy ilyen dolog az életedbe és ennyi! (.)