Társkereső közösségi oldal
Teltlanyok.Hu Blogger
A blog jelenleg fejlesztés alatt áll,ezért nem érhetö el az összes opció.
A fejlesztéssel sietünk ahogy tudunk,addig kitartás:)
[Legújabb Blogok] [Véletlenszerü] [Összes Blog]
Szenvedek Még Néha - led Bejegyzése
Szenvedek Még Néha
2012-07-16 22:26:45
Napok óta foglalkoztat, hogy írjak-e errõl, de miután elolvastam egy blogot, ami az írás miértjét feszegette,-nem elõször- megfogalmaztam magamban, hogy én miért blogolok.
Újra és újra arra jutok, hogy azért, hogy eláruljak magamról olyan dolgokat, amiket nem árt az elsõ randi elõtt tudni és nem feltétlen írnám be a "magamról" rovatba :)
A téma pedig a fiaim édesapjával kapcsolatos.
Az a tapasztalatom, hogy sok férfi megretten, vagy idióta mód sajnálkozik - hiszen mit sem tudhatott róla-, ha megtudja, hogy özvegy vagyok és mentem lesz egy alig észrevehetõ távolságtartás bennük irányomban, amit sose értek és igyekszem minden alkalommal elmondani, amikor ez elõjön, hogy próbálja meg a tényt, tényként kezelni, és higgye el, hogy ezzel neki annyi a dolga, hogy a mi gyászunkat tiszteletben tartja. Nincs kivel versenyezni, és bátran állíthatom nem is kell!
A fiaim édesapja jó, mindenféle extra jelzõ nélkül JÓ ember volt (másképp nem is bírta volna velem annyi éven át :) ), igyekszem Õt a fiaim emlékében a lehetõségekhez mérten méltóképpen megõrizni, de azt hiszem ez nem lépi túl az "egészséges" határt. Nem tömjénezzük Õt, igyekszünk a hülyeségeivel, a mindennapi dolgaival együtt megemlékezni róla, amikor szóba kerül. Ha valaki látná és/vagy tudná, mennyi mindent kell megtennem sokszor egyedül a fiaimért, a házunkért, a mindennapi életünkért, biztos nem így nyitna egy levélben: "Szép a szád. Leszopsz?" - bocsánat, mindezt ékezetek és írásjelek és shift nélkül. :)
Szóval amikor azt mondom, hogy nem akarok felelõtlenül mindenféle egy éjszakás szerelmeket, azt egy kicsit az Apa nélkül felcseperedõ fiaim miatt is mondom, túl azon, hogy méltatlannak érzem , mind a magam, mind hölgytársaim nevében. Korrekt, de méltatlan.
A fiaim, akik elõtt nincs férfikép, akire felnézhetnének, biztosan rosszul tûrnék, ha az én erõs anyaképem is meginogna. Nem akarom, hogy nekik kelljen a suliban azért laposra verniük a srácokat, mert lekurváznak és ezt õk még személyes sértésnek vennék, és tulajdonképpen rendjén is van ez így... Én is megcsapnám, azt, aki a családomat bántja. Szóval az özvegységem ténye összetettebb azért egy kicsit a ténynél, de nem hiszem hogy a mai férfi társadalom ilyen félõs lenne...
A legrosszabb az egészben mégis az, hogy tudom ,hogy a fiaim apa nélkül nõnek fel és hiteles szülõ tudok-e maradni a szemükben a mai világban... Rettegek attól, hogy illenék elmenni valahová nyaralni és/vagy kirándulni, ahol mást sem hall meg egyikünk füle sem, mint az "Apa, emelj fel", "Apa, dobj el a vízben...", vagy az "Apa fújd fel a matracot..." és ilyenkor mindig eszembe jut annak idején mennyit morogtam, hogy pl. szombat délelõtt nem volt még levágva a fû és ilyenkor oda tudnék szólni a párjukra nyávogó nõkre, hogy vedd észre mennyire lényegtelen baromság, az amiért éppen nyafogsz.
Nyáron nehezebb, vagy talán csak mivel többet vagyunk családok közt a szabadban, jobban megvisel. Persze megsajdulna a lelkem akkor is, ha a majdani párom is velünk lenne, de akkor ez a sajgás nem lenne más, mint a múlt egy pillanata, hiszen a fiúk már követelnék is : GYERE VELÜNK FOCIZNI! :) és mér csak arra tudnék figyelni, hogy vajon a fényképezõ gépet betettem-e és ha igen, elhoztam-e a töltött akkumulátort ;)
Így egyszerûen csak kimegyek velük a strandra, és igyekszem annyira jó lenni, és party arc amennyire csak az erõmbõl telik, hogy legyenek klassz emlékeik is ezekbõl a fontos évekbõl.
Úgyhogy innen üzenném minden szexmachine-nak (aki a keresztnevem tudta nélkül is megdugna- persze nálam :D ), hogy ne vegyék személyes sértésnek, hogy már-már ellenállhatatlan ajánlataikat idõnként visszadobom, hiszen ebben semmi rátartiság, gõg, vagy pökhendiség nincs, csak méltatlannak érzem.
Amikor ezektõl az emberekrõl megkérdem, hogy az édesanyjukról mi lenne a véleményük, ha hasonló helyzetben jöttek mentek volna az ágyukban a férfiak, kivétel nélkül mind megsértõdnek és miután elhordtak mindennek, eltûnnek, pedig lássuk be ÕK IS VOLTAK 10 ÉVES KISFIÚK :)
Persze ez nem azt jelenti, hogy mindig mindenben magam elé helyezem õket, de igen több esetben tekintettel kell legyek rájuk is. Mellékszereplõi az életemnek - saját monológokkal ;)
Talán sikerült kicsit rávilágítanom mit takar számomra a méltatlan, ebben a világban...
Talán.
2012-07-16 22:26:45
Napok óta foglalkoztat, hogy írjak-e errõl, de miután elolvastam egy blogot, ami az írás miértjét feszegette,-nem elõször- megfogalmaztam magamban, hogy én miért blogolok.
Újra és újra arra jutok, hogy azért, hogy eláruljak magamról olyan dolgokat, amiket nem árt az elsõ randi elõtt tudni és nem feltétlen írnám be a "magamról" rovatba :)
A téma pedig a fiaim édesapjával kapcsolatos.
Az a tapasztalatom, hogy sok férfi megretten, vagy idióta mód sajnálkozik - hiszen mit sem tudhatott róla-, ha megtudja, hogy özvegy vagyok és mentem lesz egy alig észrevehetõ távolságtartás bennük irányomban, amit sose értek és igyekszem minden alkalommal elmondani, amikor ez elõjön, hogy próbálja meg a tényt, tényként kezelni, és higgye el, hogy ezzel neki annyi a dolga, hogy a mi gyászunkat tiszteletben tartja. Nincs kivel versenyezni, és bátran állíthatom nem is kell!
A fiaim édesapja jó, mindenféle extra jelzõ nélkül JÓ ember volt (másképp nem is bírta volna velem annyi éven át :) ), igyekszem Õt a fiaim emlékében a lehetõségekhez mérten méltóképpen megõrizni, de azt hiszem ez nem lépi túl az "egészséges" határt. Nem tömjénezzük Õt, igyekszünk a hülyeségeivel, a mindennapi dolgaival együtt megemlékezni róla, amikor szóba kerül. Ha valaki látná és/vagy tudná, mennyi mindent kell megtennem sokszor egyedül a fiaimért, a házunkért, a mindennapi életünkért, biztos nem így nyitna egy levélben: "Szép a szád. Leszopsz?" - bocsánat, mindezt ékezetek és írásjelek és shift nélkül. :)
Szóval amikor azt mondom, hogy nem akarok felelõtlenül mindenféle egy éjszakás szerelmeket, azt egy kicsit az Apa nélkül felcseperedõ fiaim miatt is mondom, túl azon, hogy méltatlannak érzem , mind a magam, mind hölgytársaim nevében. Korrekt, de méltatlan.
A fiaim, akik elõtt nincs férfikép, akire felnézhetnének, biztosan rosszul tûrnék, ha az én erõs anyaképem is meginogna. Nem akarom, hogy nekik kelljen a suliban azért laposra verniük a srácokat, mert lekurváznak és ezt õk még személyes sértésnek vennék, és tulajdonképpen rendjén is van ez így... Én is megcsapnám, azt, aki a családomat bántja. Szóval az özvegységem ténye összetettebb azért egy kicsit a ténynél, de nem hiszem hogy a mai férfi társadalom ilyen félõs lenne...
A legrosszabb az egészben mégis az, hogy tudom ,hogy a fiaim apa nélkül nõnek fel és hiteles szülõ tudok-e maradni a szemükben a mai világban... Rettegek attól, hogy illenék elmenni valahová nyaralni és/vagy kirándulni, ahol mást sem hall meg egyikünk füle sem, mint az "Apa, emelj fel", "Apa, dobj el a vízben...", vagy az "Apa fújd fel a matracot..." és ilyenkor mindig eszembe jut annak idején mennyit morogtam, hogy pl. szombat délelõtt nem volt még levágva a fû és ilyenkor oda tudnék szólni a párjukra nyávogó nõkre, hogy vedd észre mennyire lényegtelen baromság, az amiért éppen nyafogsz.
Nyáron nehezebb, vagy talán csak mivel többet vagyunk családok közt a szabadban, jobban megvisel. Persze megsajdulna a lelkem akkor is, ha a majdani párom is velünk lenne, de akkor ez a sajgás nem lenne más, mint a múlt egy pillanata, hiszen a fiúk már követelnék is : GYERE VELÜNK FOCIZNI! :) és mér csak arra tudnék figyelni, hogy vajon a fényképezõ gépet betettem-e és ha igen, elhoztam-e a töltött akkumulátort ;)
Így egyszerûen csak kimegyek velük a strandra, és igyekszem annyira jó lenni, és party arc amennyire csak az erõmbõl telik, hogy legyenek klassz emlékeik is ezekbõl a fontos évekbõl.
Úgyhogy innen üzenném minden szexmachine-nak (aki a keresztnevem tudta nélkül is megdugna- persze nálam :D ), hogy ne vegyék személyes sértésnek, hogy már-már ellenállhatatlan ajánlataikat idõnként visszadobom, hiszen ebben semmi rátartiság, gõg, vagy pökhendiség nincs, csak méltatlannak érzem.
Amikor ezektõl az emberekrõl megkérdem, hogy az édesanyjukról mi lenne a véleményük, ha hasonló helyzetben jöttek mentek volna az ágyukban a férfiak, kivétel nélkül mind megsértõdnek és miután elhordtak mindennek, eltûnnek, pedig lássuk be ÕK IS VOLTAK 10 ÉVES KISFIÚK :)
Persze ez nem azt jelenti, hogy mindig mindenben magam elé helyezem õket, de igen több esetben tekintettel kell legyek rájuk is. Mellékszereplõi az életemnek - saját monológokkal ;)
Talán sikerült kicsit rávilágítanom mit takar számomra a méltatlan, ebben a világban...
Talán.
