Teltlanyok.HU

Pozitív Visszajelzés
2011-07-24 07:19:39
- Majd belegebedsz, de nem hívod fel. Nehogy már észrevegye, hogy mennyire fontos neked. Közben pedig egyfolytában szuggerálod a telefont, hogy mikor csörren már meg végre.
Majd belegebed, de nem hív fel téged. Nehogy már õ tegye meg az elsõ lépést. Még lebukna, hogy fontos vagy neki.

- Bámulod a telefont. Alig várod, hogy megcsörrenjen. Végre megkapod a várva várt sms-t. Azért sem válaszolsz rögtön. Az ujjaid már a billentyûkön... jaj de írnád már azt a választ... de nem! Azért sem! Vársz. De vajon meddig? Meddig várj a válasszal, hogy nehogy eláruld a gyorsasággal, hogy mennyit jelent mindez neked?

- Várod a hívását. Nem hív. Nem jön válasz az imént elküldött sms-re sem. Most már biztos vagy benne, hogy semmit nem jelentesz neki.
Várja a hívásod. Nem hívod.

Vajon miért öljük meg ezzel a sok buta taktikázással, belénk nevelt konvencióval, értelmetlen alakoskodással, teátrális viselkedéssel azt, ami valójában még el sem kezdõdött, de ha elkezdõdne, talán valami szép bontakozhatna ki belõle?
Talán...

Miért öljük meg az érzéseket?
Miért öljük meg az álmainkat?
Miért öljük meg a boldogságot?
Miért öljük meg mi magunk, mielõtt még elkezdõdhetne, az annyira vágyott szerelmet?
Miért hagyjuk, hogy a sok belénk nevelt, sok elvárt dolog elvegye mindezt tõlünk?
Miért hódolunk be mindennek?

Nem merjük kiadni az érzéseinket.
Félünk, hogy akkor sérülékenyek, sokkal sebezhetõbbek leszünk.
Félünk, hogy mindezzel visszaélnek.
És sajnos mindennek van alapja.
És ahogy gyûlnek a negatív tapasztalatok, ezek a félelmek csak erõsödnek.

De mi lesz ha senki nem meri megtenni az elsõ lépést?
Mi lesz?

Egy barátom nyitotta fel a szemem. Mondott valamit, ami elgondolkodtatott, és kiváltotta belõlem a fentieket.
Az alábbi gondolatot:
"Pozitív visszajelzés nélkül ugyan hogyan reménykedjek?"