Teltlanyok.Hu Blogger

 

A blog jelenleg fejlesztés alatt áll,ezért nem érhetö el az összes opció.
A fejlesztéssel sietünk ahogy tudunk,addig kitartás:)

Menü:
[Legújabb Blogok]  [Véletlenszerü]  [Összes Blog]

JÓZSEF ATTILA VÁLASZTÁSA - Pussynyuszy Bejegyzése

 

JÓZSEF ATTILA VÁLASZTÁSA
2010-04-11 18:10:31
JÓZSEF ATTILA VÁLASZTÁSA

Íme, hát megleltem hazámat,
a földet, ahol nevemet
hibátlanul írják fölébem,
ha eltemet, ki eltemet.

E föld befogad, mint a persely.
Mert nem kell (mily sajnálatos!)[/]
a háborúból visszamaradt
húszfillléres, a vashatos.

Sem [b]a vasgyûrû, melybe vésve
a szép szó áll, hogy új világ,
jog, föld.
- Törvényünk háborús még
s szebbek az arany karikák.

Egyedül voltam én sokáig.
Majd eljöttek hozzám sokan.
Magad vagy, mondták; bár velük
voltam volna én boldogan.

Így éltem s voltam én hiába,
megállapíthatom magam.
Bolondot játszottak velem
s már halálom is hasztalan.

Mióta éltem, forgószélben
próbáltam állni helyemen.
Nagy nevetség, hogy nem vétettem
többet, mint vétettek nekem.


Szép a tavasz és szép a nyár is,
de szebb az õsz s legszebb a tél,
annak, ki tûzhelyet, családot,
már végképp másoknak remél.

/1937. nov./

Minden bizonnyal üzenet-értéke van annak, hogy dr. Sólyom László úr, a Magyar Köztársaság elnöke április 11-re, a KÖLTÉSZET NAPJÁRA írta ki az országgyûlési képviselõválasztások I. fordulóját...

A Világmindenség költõjének tanításaiból ez alkalommal a szívemhez egyik legközelebb állót adom Nektek. Egyrészt, mert az én generációm (velem együtt) volt az, aki a jelenlegi helyzetet elõidézte "szóval, tettel és mulasztással is..." és bár minden felelõsséget vállalva iparkodom cselekedni azért, hogy az eljövendõ húsz év kijavíthassa az elmúlt húsz bûneit, hibáit, tévedéseit, magamnak már nem remélek. De remélek a gyermekeinknek, az eljövendõknek boldog Magyarországot!
S másrészt még azért is hoztam a Mester fenti sorait, mert bölcs és szelíd útmutatást ad a mostani, nagy hevületû politikai tolongás helyén kezeléséhez.
Dr. Sólyom elnök úr okos idõpont választása segít ünnepivé és békéssé tenni ezt az idõt.
Bár az "Íme, hát ... " novemberi illata a lemondással és a búcsúval olyan nagyon azonos azzal az érzéssel, ami hónapok óta a szívemben lakik, ide mégis József Attila talán egyetlen derûsebb fotóját teszem. Akarom, hogy - mint Õ, túl a szeretetlenség kínzásain, a meg nem értettség poklán - felemelt fejjel, bizakodón, hittel és erõvel nézzünk a jövõbe! Kövessük József Attila választását! Fel a fejjel, Magyarország!

:) Psy*****

2010. április 11.

József Attila születésnapja
A KÖLTÉSZET NAPJA
a VÁLASZTÁS napja