Társkereső közösségi oldal
Teltlanyok.Hu Blogger
A blog jelenleg fejlesztés alatt áll,ezért nem érhetö el az összes opció.
A fejlesztéssel sietünk ahogy tudunk,addig kitartás:)
[Legújabb Blogok] [Véletlenszerü] [Összes Blog]
Boncasztalon A Tintaszív (Inkheart) - Agos Bejegyzése
Boncasztalon A Tintaszív (Inkheart)
2009-05-03 20:10:48
Tintafolt
Pedig próbáltam én is. Becs szóra! Elõszedtem az összes és számomra csábos történettel elõrukkoló könyvet, a legszimpatikusabb részeket elkezdtem hangosan olvasni, és vártam. Türelmesen. Vártam, mikor is jelennek meg a felolvasottak. Talán még ma is a könyvek fölött toporognék, de szólt valaki, illene csipkedni magam, mert érkezik Brendan Fraser múmiákat keresve, nehogy annak nézzen. Ezért sajnálatos képpel vettem tudomásul, hogy nem potyogott a nyakamba pénzesõ, nem léptek be a szobámba hiányos öltözetû szépségek sem elkényeztetni, és nem én lettem az ismert galaxisok tejhatalmú ura. Sõt, szebbé sem lettem – bár a tükörhöz asszem lesz néhány kedves szavam – és okosabb sem, legfeljebb hülyébb, hogy vén marha fejjel még mindig bedõlök minden marhaságnak.
Ha azon elmélkedünk, hogy az elmúlt évtizedek során nyakunkba zúduló fantasy áradat egyik utolsó képviselõje újabb szögeket ver-e a mûfaj koporsójába, akkor azt kell mondanom, igen. A Tintaszív mindent elkövet, hogy ráunjak minden a realitás talajától elrugaszkodott fércre, s meneküljek a hasonló témájú filmek dömpingje elõl. Pucolok is szárnyas majomként, mert valami végett az alkotók mindig belövik a célközönséget – a max. tizenéves korosztályt –, akikhez én vén ketyegõ krokodilként már nem férek bele. Ugyanakkor azt is el kell ismernem, hogy az olyan ikonok, mint Peter Jackson Gyûrûk ura trilógiája, vagy H. P. varázslatos kalandjai és valamilyen szinten tán a Narnia filmek is, mind kivétel nélkül szívet- szemet-lelket melengetõ kasszasikerek, olyan mozik, amiket kihagyni egyszerûen vétek. Persze az elõbb említett gigászokat összehasonlítani eleve értelmetlen pl. a Spiderwick krónikákkal, vagy akár legújabb filmünkkel, a Tintaszívvel. Fölösleges, mert azon mozik alkotói eleve más büdzsébõl gazdálkodtak; az alapokul szolgáló regényfolyamok világszerte ismert és olvasott bestsellerek; valamint évekig pöcsörésztek egy-egy epizód legapróbb részletekig történõ megjelenítésén; a premiereket óriási fölhajtás elõzte meg; s nem utolsó sorban, azokban a produkciókban randalírozó színészek is mintha más minõséget jelentenének.
A kudarc a másodvonal képviselõinél tehát szinte majdnem minden esetben borítékolható, a fantasy zsáner hiába sokrétû és változatos, mégis vékony az a határ, ami a zsenialítást, a tömény röhögést, illetve a méla unalmat elválasztja. A New Line Cinemánál Az arany iránytû kétes értékû fogadtatása után már másodszor estek ugyanabba a csapdába.Sztori
A több ezer éves múmiák szakavatott abajgatója, Brendan Fraser egy laza Föld középpontjába történõ kódorgás után most különös képességekkel rendelkezik. Amikor hangosan felolvas valamit egy könyvbõl, az rögvest megelevenedik. Azonban van egy kis hátul ütõje a mókának, mert könyvekbõl kilépett figurákért cserébe valaki-valakik eltûnnek a megidézett irományba. Ezt a felettébb sajnálatos tényt azonban nem tudja történetünk fõhõse Mo Folchart (Fraser), aki csecsemõ kislányának mesét olvas fel, miközben egy csomó gonoszt, többek között Kaprikornuszt kelti éltre, a kislány anyja pedig zutty és eltûnik.
Kilenc évvel késõbb Mo ismert könyvkötõ, minden könyvesboltot, antikváriumot föltúr – de múmiát szerencsére nem talál -, hogy minden bajság forrását, a Tintaszív címû könyvet megtalálja, amiben feleségét reméli. Kutatásaiban vele tart korához képest kissé túlérettnek tûnõ lánya, Meggie is. Az érintett könyv mellett még egy váralja érdekes figura kerül elõ, akiket Mo kilenc évvel ezelõtt megidézett. Többek között Porkéz a tûzspecialista, Kaprikornusz a fõgenya és még egy sor betûkkel a képén gonoszkodó elfuserált fejû rondaság. Az evilágiak oldalán ott kotnyeleskedik a fárasztóan izgága Elinor (Helen Miller) néni is, és Farid, a negyven rablóból kiolvasott szépfiú.
Fõhõseinkre veszélyes kalandok várnak. Mo és Meggie nem akar mást, mint visszakapni feleségét/anyját, Kaprikornusz köszöni szépen, jól elvan festõi szépségû falujában és nem akar mást, mint megidézni Árnyékot; Porkéz nem akar mást, mint visszatérni a könyvbe, a Tintaszív írója nem akar mást, mint bekerülni regényébe, én meg nem akarok mást, mint egy zsák húszezrest. Szerény óhajom magasról leszarva, viszont azt még Mo sem sejti, hogy lánya örökölte apuci felolvasói képességét és emiatt különösen nagy veszélynek van kitéve...
A Titkok kulcsával érdemtelenül elhasalt Iain Softley új filmjét már akkor eltolta, amikor Brendan Frasert tette meg fõszereplõjének. A kevésbé sikeres családi kalandfilmek és fantasyk mérhetetlenül bugyuta arcot vágó pojácája ezúttal is a már lassan megszokott apaszerepében domborít, de azon kívül, hogy háztetõkön ugrál, és megkoreografáltan fájdalmas pofákat vág, nem nagyon tesz le semmit az asztalra. Pedig egy jó fõszereplõvel könnyebben átvészelhetné a nézõ a meglehetõsen kínosnak és vontatottnak mondható kezdést, a tömény üresjáratokat, és hihetõbbé is tudná tenni az érzést, amit a feleségét kétségbeesetten keresõ férj érezhet. Sõt! Öklömet összeszorítva és ajkamat harapdálva szorítanék neki, hogy rendet csináljon a gazemberek bandájában, akik szemétsége a filmhez hasonlóan súlytalan. Fraser tehetségtelensége kapásból kiugrik, amikor olyan aktor mellé kerül, mint Paul Bettany. További hiányosságként rónám fel a feszültség teljes hiányát, az idegesítõ öreglányt és az idõnként kapkodó történetvezetést. Dicséretként felhozhatnám a gyönyörû tájakat, viszont ha erdõkkel telepakolt hegycsúcsokat, kanyargó szerpentineket és ódon falvakat akarok bámulni, akkor átnyergelek valamelyik természetfilm csatornára.
Kár érte. Sajnálom, mert egyébként trükkökben, látványban és néha megcsillanó humorban bõven megvolna a lehetõség egy szórakoztató másfél órára. Csak Brendan Frasert vinné már el egy múmia!
6/10
BEMUTATÓ ITT:
http://www.youtube.com/watch?v=eGgIgjpWnZ8
2009-05-03 20:10:48
Tintafolt
Pedig próbáltam én is. Becs szóra! Elõszedtem az összes és számomra csábos történettel elõrukkoló könyvet, a legszimpatikusabb részeket elkezdtem hangosan olvasni, és vártam. Türelmesen. Vártam, mikor is jelennek meg a felolvasottak. Talán még ma is a könyvek fölött toporognék, de szólt valaki, illene csipkedni magam, mert érkezik Brendan Fraser múmiákat keresve, nehogy annak nézzen. Ezért sajnálatos képpel vettem tudomásul, hogy nem potyogott a nyakamba pénzesõ, nem léptek be a szobámba hiányos öltözetû szépségek sem elkényeztetni, és nem én lettem az ismert galaxisok tejhatalmú ura. Sõt, szebbé sem lettem – bár a tükörhöz asszem lesz néhány kedves szavam – és okosabb sem, legfeljebb hülyébb, hogy vén marha fejjel még mindig bedõlök minden marhaságnak.
Ha azon elmélkedünk, hogy az elmúlt évtizedek során nyakunkba zúduló fantasy áradat egyik utolsó képviselõje újabb szögeket ver-e a mûfaj koporsójába, akkor azt kell mondanom, igen. A Tintaszív mindent elkövet, hogy ráunjak minden a realitás talajától elrugaszkodott fércre, s meneküljek a hasonló témájú filmek dömpingje elõl. Pucolok is szárnyas majomként, mert valami végett az alkotók mindig belövik a célközönséget – a max. tizenéves korosztályt –, akikhez én vén ketyegõ krokodilként már nem férek bele. Ugyanakkor azt is el kell ismernem, hogy az olyan ikonok, mint Peter Jackson Gyûrûk ura trilógiája, vagy H. P. varázslatos kalandjai és valamilyen szinten tán a Narnia filmek is, mind kivétel nélkül szívet- szemet-lelket melengetõ kasszasikerek, olyan mozik, amiket kihagyni egyszerûen vétek. Persze az elõbb említett gigászokat összehasonlítani eleve értelmetlen pl. a Spiderwick krónikákkal, vagy akár legújabb filmünkkel, a Tintaszívvel. Fölösleges, mert azon mozik alkotói eleve más büdzsébõl gazdálkodtak; az alapokul szolgáló regényfolyamok világszerte ismert és olvasott bestsellerek; valamint évekig pöcsörésztek egy-egy epizód legapróbb részletekig történõ megjelenítésén; a premiereket óriási fölhajtás elõzte meg; s nem utolsó sorban, azokban a produkciókban randalírozó színészek is mintha más minõséget jelentenének.
A kudarc a másodvonal képviselõinél tehát szinte majdnem minden esetben borítékolható, a fantasy zsáner hiába sokrétû és változatos, mégis vékony az a határ, ami a zsenialítást, a tömény röhögést, illetve a méla unalmat elválasztja. A New Line Cinemánál Az arany iránytû kétes értékû fogadtatása után már másodszor estek ugyanabba a csapdába.Sztori
A több ezer éves múmiák szakavatott abajgatója, Brendan Fraser egy laza Föld középpontjába történõ kódorgás után most különös képességekkel rendelkezik. Amikor hangosan felolvas valamit egy könyvbõl, az rögvest megelevenedik. Azonban van egy kis hátul ütõje a mókának, mert könyvekbõl kilépett figurákért cserébe valaki-valakik eltûnnek a megidézett irományba. Ezt a felettébb sajnálatos tényt azonban nem tudja történetünk fõhõse Mo Folchart (Fraser), aki csecsemõ kislányának mesét olvas fel, miközben egy csomó gonoszt, többek között Kaprikornuszt kelti éltre, a kislány anyja pedig zutty és eltûnik.
Kilenc évvel késõbb Mo ismert könyvkötõ, minden könyvesboltot, antikváriumot föltúr – de múmiát szerencsére nem talál -, hogy minden bajság forrását, a Tintaszív címû könyvet megtalálja, amiben feleségét reméli. Kutatásaiban vele tart korához képest kissé túlérettnek tûnõ lánya, Meggie is. Az érintett könyv mellett még egy váralja érdekes figura kerül elõ, akiket Mo kilenc évvel ezelõtt megidézett. Többek között Porkéz a tûzspecialista, Kaprikornusz a fõgenya és még egy sor betûkkel a képén gonoszkodó elfuserált fejû rondaság. Az evilágiak oldalán ott kotnyeleskedik a fárasztóan izgága Elinor (Helen Miller) néni is, és Farid, a negyven rablóból kiolvasott szépfiú.
Fõhõseinkre veszélyes kalandok várnak. Mo és Meggie nem akar mást, mint visszakapni feleségét/anyját, Kaprikornusz köszöni szépen, jól elvan festõi szépségû falujában és nem akar mást, mint megidézni Árnyékot; Porkéz nem akar mást, mint visszatérni a könyvbe, a Tintaszív írója nem akar mást, mint bekerülni regényébe, én meg nem akarok mást, mint egy zsák húszezrest. Szerény óhajom magasról leszarva, viszont azt még Mo sem sejti, hogy lánya örökölte apuci felolvasói képességét és emiatt különösen nagy veszélynek van kitéve...
A Titkok kulcsával érdemtelenül elhasalt Iain Softley új filmjét már akkor eltolta, amikor Brendan Frasert tette meg fõszereplõjének. A kevésbé sikeres családi kalandfilmek és fantasyk mérhetetlenül bugyuta arcot vágó pojácája ezúttal is a már lassan megszokott apaszerepében domborít, de azon kívül, hogy háztetõkön ugrál, és megkoreografáltan fájdalmas pofákat vág, nem nagyon tesz le semmit az asztalra. Pedig egy jó fõszereplõvel könnyebben átvészelhetné a nézõ a meglehetõsen kínosnak és vontatottnak mondható kezdést, a tömény üresjáratokat, és hihetõbbé is tudná tenni az érzést, amit a feleségét kétségbeesetten keresõ férj érezhet. Sõt! Öklömet összeszorítva és ajkamat harapdálva szorítanék neki, hogy rendet csináljon a gazemberek bandájában, akik szemétsége a filmhez hasonlóan súlytalan. Fraser tehetségtelensége kapásból kiugrik, amikor olyan aktor mellé kerül, mint Paul Bettany. További hiányosságként rónám fel a feszültség teljes hiányát, az idegesítõ öreglányt és az idõnként kapkodó történetvezetést. Dicséretként felhozhatnám a gyönyörû tájakat, viszont ha erdõkkel telepakolt hegycsúcsokat, kanyargó szerpentineket és ódon falvakat akarok bámulni, akkor átnyergelek valamelyik természetfilm csatornára.
Kár érte. Sajnálom, mert egyébként trükkökben, látványban és néha megcsillanó humorban bõven megvolna a lehetõség egy szórakoztató másfél órára. Csak Brendan Frasert vinné már el egy múmia!
6/10
BEMUTATÓ ITT:
http://www.youtube.com/watch?v=eGgIgjpWnZ8
